Ugrás a fő tartalomra

Putyin üzent a NATO-nak: mi is megtesszük a megfelelő haditechnikai lépéseket

Oroszország a partnereivel együtt ezután is tartja magát ahhoz, hogy megengedhetetlen a NATO keleti bővítése, ami ellen jogi garanciákra van szükség - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán,  Moszkvában akkreditált, 20 új külföldi nagykövet megbízólevél-átadási szertartásán.

Putyin az orosz diplomácia kiemelt feladatának nevezte, hogy megbízható és hosszú távú biztonsági garanciákat vívjon ki Oroszország számára. Mint mondta, Moszkva tárgyszerű párbeszédet javasol ebben a témában.

"Az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel folytatott párbeszéd során ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy konkrét megállapodásokat dolgozzunk ki, amelyek kizárják a NATO további keleti előrenyomulását és a bennünket fenyegető fegyverrendszerek telepítését az Oroszországi Föderáció területének közvetlen közelében" - mondta Putyin.

"Nekünk pontos jogi garanciákra van szükségünk, mert nyugati kollégáink nem teljesítették szóbeli kötelezettségvállalásaikat. Mindenki tud azokról a szóban adott biztosítékokról, amelyek szerint a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni. De ennek az ellenkezője történt. A jogos orosz biztonsági aggályokat lényegében figyelmen kívül hagyták. És most is figyelmen kívül hagyják őket" - tette hozzá Putyin.

Az orosz vezető nehezményezte, hogy a NATO katonai infrastruktúrája megközelítette Oroszország határait.

"Ez számunkra több, mint komoly. Ebben a helyzetben mi is megtesszük a megfelelő haditechnikai lépéseket" - mondta.

Putyin szerint Oroszország senkit sem fenyeget, és Moszkvát ezzel vádolni, reá hárítani a felelősséget a kialakult helyzetért "minimum felelőtlenség". Kifejezte amiatti aggodalmát, hogy a nemzetközi közösség képtelen összefogni a fontos problémák megoldására, és hogy az ország néhány "partnere" megpróbálja feltartóztatni a fejlődését, szankciós nyomást gyakorolva és feszültséget keltve a határai mentén.

Az orosz külpolitika fő alapelvének az elnök az egyenrangú, konstruktív együttműködést nevezte - írta az MTI.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyarországon kábítószer-kereskedelem miatt elfogatóparancs van érvényben a nagybégányi férfi ellen

A kárpátaljai férfi ellen jelenleg elfogatóparancs van érvényben - olvasható a magyar rendőrség honlapján. A nagybégányi születésű Mindák Vincét kábítószer-kereskedelem miatt körözik.  Akinek bármilyen információja van a körözött személy hollétével kapcsolatban az a +3646514532-es telefonszámon és a tudja értesíteni a hatóságokat. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Vallott a gyilkos: ezért ölte meg Jackovics Gabriellát

Mint ismert, a héten letartóztatták a Jackovics Gabriella megölésével gyanusított nagyszőlősi férfit. A 30 éves kárpátaljai kapcsolatban állt az áldozattal. A 37 éves ungvári nő több, mint egy hete tűnt el. Holttestére január 12-én bukkantak rá. A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a nő testén erőszakra utaló jelek voltak. Több törést és fejsérülést is szenvedett. A halál oka fulladás volt. A gyanúsított a bírósági tárgyaláson beismerte bűnösségét. A férfi elmondta, hogy összeveszett egy 37 éves nővel, akivel viszonya volt. "Fenyegetőzött, hogy felhívja a feleségemet, és mesél rólunk. Azt akarta, hogy szakítsak a feleségemmel, és maradjak vele. Hivatalosan elváltam, de a feleségemmel együtt éltünk. Nem volt szándékomban végezni vele, nem akartam" - idézte a Mukachevo.net hírportál a nagyszőlősi férfi. Korábban a Kárpátalja.ma számolt be arról, hogy a gyanúsított házában megtalálták az áldozat személyes tárgyait és iratait. A férfi bevallotta, hogy napok óta ő válaszol

Nagydobrony legendája

„Ki tud a világban az ötezerkétszáz nagydobronyi mártírról, a kárpátaljai színmagyar nagyközség eltűnéséről? Pedig amikor a szovjet ezt a nagyközséget a föld színével egyenlővé tette, lakosságát kiirtotta, már másfél éve béke volt a világon. Moszkva ekkor már két esztendeje békésen bábáskodott egész Kárpátalján (…) Az egyetlen forrás ma, ahol még nyomára lehet akadni ennek a mártírközségnek, Révai Nagy Lexikona” - idézi Balla Gyula kisebbségkutató a nagydobronyi tragédiáról Árkay László - a müncheni Nemzetőr című lapban 1977-ben megjelent - mondatait. Az Árkay terjesztette, főképp a nyugati emigrációban ismert és mesélt legenda szerint 1946 júliusában a szovjet hatóságok elrendelték a frissen betakarított termés beszolgáltatását. A helyiek vonakodtak e parancsnak engedelmeskedni, páran félelemből mégis egybehordták gabonájukat a kijelölt helyre. Valaki azonban felgyújtotta e gabonahalmazt, s e cselekedet irtózatos megtorlást vont maga után. A nagyközséget körbevették, és nehézbombázókk

Nagy változás jön az ukrajnai határátkelőhelyeken

Ukrajnában rövid időn belül teljes mértékben beindul a „Sljah”, az engedélyek online foglalási rendszere és az eHatár (eKordon) program - közölte Denisz Smihal miniszterelnök. „Folytatódik a digitalizáció az infrastruktúra területén. A tervbe van a „Sljah”, az engedélyek online foglalási rendszer teljes körű beindítása. A tervek között szerepel az elektronikus fuvarlevél bevezetése és az eHatár-program beindítása is”, közölte Smihal. Elmondása szerint külön projekt lesz az eUtas információs és elemző rendszer bevezetése a megyék közötti személyforgalom területén. Amint korábban beszámoltak, az eHatár - a határátkelőkre vonatkozó elektronikus várólista projektje. A program lehetővé teszi a regisztrálást a várólistán, majd a megadott időpontban való megjelenést az ellenőrző ponton. Ennek köszönhetően gyorsabb lesz a vámkezelés a határátkelőkön, és kizárja a járművek több napos sorban állását - írta a Kárpát.in.ua. KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Fegyvereket osztogatnak Ukrajna határ menti megyéiben

Ukrajna határ menti megyéiben az illetékes hatóságok elkezdték a lőfegyverek kiadását a területvédelmi egységeknek. Februárig minden megyében fel lesz fegyverezve a területvédelem - közölte a strana.news hírportál az Espresso televízióra hivatkozva. Fedor Veniszlavszkij, a Nép Szolgája párt parlamenti képviselője a csatornának elmondta, hogy Ukrajna minden határ menti megyéjében a területvédelmi dandároknak kiadják a fegyvereket, és meghatározzák számukra az állomáshelyeket. A honatya jelezte, hogy pénteken beszélt az ukrán fegyveres erők területvédelmi erőinek parancsnokával, aki megerősítette, amit a televíziós műsorban bejelentett - tudatta a Kárpát.in.ua. Fotó: Illusztráció KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON:

Döntött a bíróság: ez vár Porosenkóra

Nem rendelte el a bíróság szerdán a hazaárulással meggyanúsított Petro Porosenko korábbi ukrán elnök előzetes letartóztatását, és óvadékot sem szabott ki, hanem személyes kötelezettségvállalás mellett szabadon bocsátotta - tudatta az MTI. A határozat értelmében Porosenkónak át kell adnia útlevelét - így nem utazhat külföldre -, nem hagyhatja el Kijevet, illetve Kijev megyét az ügyben nyomozó hatóság, illetve ügyész vagy bíró engedélye nélkül, felszólításra meg kell jelennie a hatóságoknál, illetve a bíróságon. A határozatban foglaltak 2022. március 19-ig vannak érvényben. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint a politikusnak a bíróság épülete előtt összegyűlt hívei örömmel fogadták a bíró határozatát. Porosenko támogatására megjelent Stefan Füle, az Európai Bizottság volt EU-bővítési biztosa is. A volt államfő - aki 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, jelenleg pedig az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője - hétfőn érkezett vissza Varsóból Kije

Porosenko: "Zelenszkij úr, rossz hírem van Önnek"

Petro Porosenko ex-elnök Facebook-videóüzenetben értesítette Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt, hogy visszatér Ukrajnába. "Zelenszkij úr, rossz hírem van Önnek: január 17-én 09:10-kor repülővel visszatérek Ukrajnába Varsóból" - idézte az Ukrajinszka Pravda hírportál Porosenkót. Az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetőjét december 20-án gyanúsította meg az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel. Pár nappal később a főügyészség közölte: beadványukban 1 milliárd hrivnya óvadék kiszabását kérik a bíróságtól cserében azért, hogy az exelnök szabadlábon védekezhessen.   A hatóságok azért gyanúsították meg Porosenkót hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel, mert szerintük az Ukrajnában Vlagyimir Putyin elnök "komájaként" is emlegetett Viktor Medvedcsuk ukrán oligarchával közösen, illegálisan kereskedett a donyecki szakadárokkal az általuk ellenőrzött területen ki